Nem olvasni lelkes igenekről. Erre jól rímelnek a könyv megjelenése óta történt fejlemények. Az iraki harcok már régebben befejeződtek, az Iszlám Államot legyőzték, a szíriai polgárháború befejeződött, elkezdődhet a két ország újjáépítése. A veszély megszűnte után mégsem özönlenek a tömegek hazafelé. További kiegészítések: Az EU már 2016 óta névtelen bankkártyákkal segíti a menekülteket. Ez csak azért problémás, mert így a menekültek mellett a terroristákat is segíti. Így fordulhatott elő, hogy a Magyarországon elfogott Hasszán F., az Iszlám Állam emírje, aki húsz ember haláláért felelős, szintén hozzájuthatott ilyen kártyához. Tindermanns szerint a kártyaprogram sikeres. A szerző nem említi a kártyákat. A V4-ek, különösen Magyarország el van marasztalva idegenellenessége miatt. A szerző ezt úgy adja elő, mint ezeknek az országoknak a történelméből fakadó kelet-európai betegségét. Félelem az idegentől, amire a magyar kormány rá is játszik alaposan. Nem ismerik az idegent, félnek tőle – tiszta sor.
Nick Thorpe, a BBC Magyarországon élő tudósítója már az előző könyve (A Duna – Utazás a Fekete-tengertől a Fekete-erdőig, Scolar, 2015) megírása alatt is folyamatosan tudósított évtizedünk egyre súlyosbodó problémájáról: az európai politikai életet gyökerestől felforgató menekültválságról. Friss könyvét teljesen ennek a témának szentelte. Napjainkban szinte mindenki állást foglal e bonyolult kérdésben, és az emberek sokféleképpen viszonyulnak a menekültekhez. De mit gondolnak ők, a menekülők? Mi elől menekülnek, és hova menekülnek? Mit hagytak maguk mögött, és miben reménykednek? Egyáltalán kik ők? "Új könyvem címét, Sír az út előttem egy székely népdalból kölcsönöztem…" – írja a szerző a kötet elején. Emberi sorsokról, családi tragédiákról és újraegyesítésekről olvashatunk, közvetlen közelről figyelhetjük az úton lévők mindennapjait, és megismerkedhetünk a "jóval" és a "rosszal". Akár egy népdalban vagy népmesében, a dolgok mögött mindig ott rejlenek a megfontolandó nagy igazságok, nagy tanulságok – és az emberi sorsok.
Krzysztof Czyzewski (átvett idézet) 18. oldal Földönfutók lennétek mindenütt. S hogy tetszenék az élet oly veszett Nép közt, amely fertelmesen dühöngve Nem hagyva nektek földjén egy zugot, Csak átkozott vasát fenné reátok, S mint ebet rúgna, mintha nem is Isten Teremtett volna, és az elemek Nem szolgálnának épp úgy nektek is, Mint őnekik? Mit szólnátok ti ehhez? Ilyen az idegenek sorsa itt, S ilyen a ti pogány vadságotok! William Shakespeare (átvett idézet) 20. oldal Világméretekben gondolkodva, az elvándorlás a túlélés egyetlen módja. John Berger (átvett idézet) 21. oldal Nincs engedély az átkelésre, A remény nyomai elenyésznek, A vágyban telt napok bánattá szelídülnek. Ne várj rám A bú másik börtönében. Nese Yasin (átvett idézet) 145. oldal Adj nekem egy jó anyát, és én adok neked egy jó nemzetet. Bonaparte Napoleon (átvett idézet) 171. oldal Európának keresztény gyökerei vannak, és e gyökerek öntözgetése a kereszténység felelőssége. Csakhogy ezt a feladatot a szolgálat szellemében kell elvégeznünk, akárcsak a lábmosást.
Nagyjából túl kell lennünk azon az állásponton, hogy teljesen figyelmen kívül hagyjuk azt, ami körülöttünk (akár kisebb, akár szélesebb körben értendő) zajlik. Ennek egyik legjobb segítő eszköze ez a riportregény, mert átfogó, széles látókörű, pontos és információgazdag. Az egyik legértékesebb része szerintem az utolsó fejezet, amely tulajdonképpen összefoglalja mindazokat a kérdéseket, amelyek útközben elkerülhetetlenül felbukkannak: honnan jönnek a menekültek, kik ők, mit akarnak, hová tartanak, veszélyesek-e vagy sem, hogyan kell velük bánni, milyen erkölcsi felelősséggel kell hozzájuk viszonyulni, hogyan lehet (vagy egyáltalán kell-e) integrálni őket a társadalomba, amelynek tagjaivá váltak, milyen gazdasági, politikai, kulturális, demográfiai változásokat hoz maga után a tömeges migráció, és sorolhatnánk. Annyira jóleső úgy olvasni, hogy közben nem kell azon gondolkodnunk, hogy melyik oldalra állunk, ugyanis lassan az látszik körvonalazódni, hogy ebben a kérdésben nem igazán vannak oldalak, és ez nem azonos azzal, hogy semlegesen tekintsük a helyzetet.
Nem lehet könnyű az (bár hivatalból "kötelező"), hogy semmilyen álláspontot ne foglaljunk, még akkor sem, ha egy újságíróról van szó, de úgy érzem, ez jelen esetben teljesen sikerült. Nick Thorpe ugyanis nem tett mást, mint időt és fáradtságot nem sajnálva nem is a menekültek nyomába, hanem inkább a menekültek mellé szegődött. Ennek eredménye ez a könyv, amelyben ennek a jelenségnek sokkal teljesebb, emberibb és valósabb oldalát látjuk. Úgy tudtuk, hogy a menekültválság egészen hirtelen szakadt rá Európára 2015-ben. Könnyű volt ezt elhinni, hiszen kevesen vették a fáradtságot, vagy rendelkeztek kellő éberséggel és kíváncsisággal ahhoz, hogy a történetek politikai, történelmi, gazdasági és egyéb oldalait is meglássák, és ennek megfelelően a menekültekben a segítségre szoruló embert is megpillantsák. A szerző a kötet elején értelemszerűen időrendi sorrendben a balkáni útvonalakon Európa felé haladó menekülteket mutat be. Ha visszaemlékezünk a 2015-ös emberáradatra, tudjuk, hogy a menekültek (Nick Thorpe tudatosan nem nevezi őket migránsoknak) szinte megállíthatatlanul özönlöttek Európa felé, komoly válságba sodorva az európai nemzetek közösségét.
Remények és félelmek a menekültek útján – ez az alcíme Nick Thorpe menekültekről szóló könyvének. A szerző, ahogy korábban már írtuk, a BBC kelet-közép-európai tudósítója. Jelen könyvében azoknak a menekülteknek az útvonalát kíséri nagy figyelemmel, akik 2015 és 2017 között léptek be a migrációs útvonalak valamelyikén Európába. Ha egy újságíró ír könyvet, az mindig valami többlettel ruházza fel az adott olvasmányt. Jelen esetben sem történt ez másként, a szerző ugyanis a tőle megszokott pártatlansággal, gyakorlatiassággal és körültekintéssel és nem utolsó sorban emberséges megközelítésben mutatja be ezt a nagyon sokrétű és sokszínű jelenséget, amelynek így vagy úgy, de valamilyen formában mindannyian a tanúi voltunk, vagyunk. Azt már a korábbi, hasonló témájú olvasmányok és a világba való némi kitekintés eredményeként valószínűleg tudjuk és érezzük, hogy a migráció nem azonos a szelektíven bemutatott, részrehajló közvetítéssel, és a "migránsok" sem csak azok, akiknek ők vallják magukat, vagy akiknek mások (mi) látni akarják őket.