Közeledik a tisztító történelmi vihar, s Noé bárkája egy új világot zár magába. Az utolsó szakasz fennhangon hirdeti a reményt: "Lesz még egyszer ünnep a világon". A hit, a remény valós indoklása elmarad ebben az ódai emelkedettségben. Megváltozik a refrén is: ebben az új világban érdemes újra felvenni a vonót, amikor a vén cigány már örömről énekelhet, s nem kell törődnie a világ gondjával. A vén cigány, a költő az új világ derült homlokú prófétájává magasodik, a költemény rapszodikus hangja ódaivá tisztul.
A vén cigány (Hungarian) Húzd rá cigány, megittad az árát, Ne lógasd a lábadat hiába; Mit ér a gond kenyéren és vizen, Tölts hozzá bort a rideg kupába. Mindig igy volt e világi élet, Egyszer fázott, másszor lánggal égett; Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, Sziv és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. Véred forrjon mint az örvény árja, Rendüljön meg a velő agyadban, Szemed égjen mint az üstökös láng, Húrod zengjen vésznél szilajabban, És keményen mint a jég verése, Odalett az emberek vetése. Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, Sziv és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. Tanulj dalt a zengő zivatartól, Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl, Fákat tép ki és hajókat tördel, Életet fojt, vadat és embert öl; Háború van most a nagy világban, Isten sírja reszket a szent honban. Kié volt ez elfojtott sohajtás, Mi üvölt, sír e vad rohanatban, Ki dörömböl az ég boltozatján, Mi zokog mint malom a pokolban, Hulló angyal, tört szív, őrült lélek, Vert hadak vagy vakmerő remények?
Húzd, de még se, — hagyj békét a húrnak, Lesz még egyszer ünnep a világon, Majd ha elfárad a vész haragja, S a viszály elvérzik a csatákon. Akkor húzd meg újra lelkesedve, Isteneknek teljék benne kedve. Akkor vedd fel újra a vonót, És derûljön zordon homlokod. Szûd teljék meg az öröm borával, Húzd, s ne gondolj a világ gondjával. (1854) A vers az 1848—49-es szabadságharc bukása miatti fájdalmat terjeszti ki az egész emberiségre. A vén cigány Vörösmarty hattyúdala. Költõk, mûvészek búcsúzó mûalkotását nevezzük így. A legenda szerint a néma hattyú, amikor halálát megérzi, dallal búcsúzik az élettõl. Ennek mintájára mondjuk A vén cigány t hattyúdalnak. A hattyú másként is a költészet jelképe. Berzsenyi írja utolsó költeményében: "A szent poézis néma hattyú, / S hallgat örökre hideg vizekben" — az elnémulást fejezi ki vele. A költeményben megjelenített helyzet alapján A vén cigány elsõ látszatra bordal, melyben a borozó egy öreg muzsikust szólít meg. Valójában a muzsikus magát a költõt jelenti.
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot: A vak csillag, ez a nyomoru föld Hadd forogjon keserű levében, S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől Tisztuljon meg a vihar hevében, És hadd jöjjön el Noé bárkája, Mely egy uj világot zár magába. Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak, Lesz még egyszer ünnep a világon, Majd ha elfárad a vész haragja, S a viszály elvérzik a csatákon, Akkor húzd meg ujra lelkesedve, Isteneknek teljék benne kedve. Akkor vedd fel ujra a vonót, És derüljön zordon homlokod, Szűd teljék meg az öröm borával, Húzd, s ne gondolj a világ gondjával. 1854. július - augusztus (? )
E szélsõségek révén találja meg az ihlet et: az ösztönzést, hogy egyéniségét minél inkább kifejezze. A költemény három nagy egységre bontható. 1. Az elsõ három versszak egy muzsikust szólít meg. Mintha ez lenne az utolsó alkalom a vigadásra. A refrén utal erre: Húzd, ki tudja, meddig húzhatod. A 2. és a 3. versszak megszólaltatja a romantika nagy hangzatait a szenvedélyrõl, s arról, hogy ez legyen hasonlatos a pusztító viharhoz. Az indulatok természeti képek ben fejezõdnek ki. A fokozás érzését különösen az igék halmozása kelti fel bennünk (2. vsz. : forrjon, rendüljön, égjen, zengjen; 3. : nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl). Az alliterációk — a szóeleji összecsengések — ugyancsak kifejezõek, pl. : zengõ zivatar. Az oda lett az emberek vetése (2. ) utalás: a szabadságharc "vetése" lett oda Világosnál. A Háború van most a nagy világban, / Isten írja reszket a szent honban (3. ) egy háborúra vonatkozik, mely akkoriban folyt Kis-Ázsiában, Jézus sírjához közel. Prófétai, látnoki figyelmeztetés ez: a béke ideje még nem jött el.