Az állítás mellett rendre ott a tagadás is, gyakran a tagadószó ("Nem volna szép" – "nem lógok" – "nem adom" – "sziszegve se szolgálok" – "nincs alku"), máskor az ellentétezés, az értelmező magyarázat ("Költő vagyok" – "Mit érdekelne engem a költészet maga? " – "Szép a forrás – fürödni abban! " – "Más költők – mi gondom ezekkel? ") utal rá. A vitát, a szembeállítást idézi a tisztaság és a mocsok ellentétes képsora, amelyhez a természet és a kocsma, az emberi cselekvés és a mímelés ellentéte kapcsolódik. Az elutasított költői magatartás szerint a költészet menekülés lehet a valóság kínzó gondjai elől. Az átkozódó hangulatú kifejezésekben megfogalmazódó ítélet a meghátrálókat, a kiegyezőket sújtja, azokat, akik nem tartják be "A mindenséggel mérd magad! " erkölcsi és szakmai parancsát, akik megalkusznak, s ezzel elvesztik a boldogsághoz való jogukat. A 8–10. szakasz a vállalt állásfoglalás történelmi-társadalmi igazságtartalmát, a művészet "termelőerővé" válását, elementáris hatóerejét bontja ki.
Ez persze a nyelvi valóságnak csak egy szelete. Sokféle valóság van és ezeket a párhuzamos valóságokat a mai költészet másként és másként közelíti meg. Ez a villódzó soksínűség tény, és az is, hogy nincsenek receptek, egyetlen érvényes a világot versbe megjelenítő írásmód. És nagyon jó, hogy így van ez… A választás szabadsága – a szabadság. Másként ír verset Juhász Ferenc, Tolnai Ottó, s másként Kovács András Ferenc, Tandori Dezső, Szőcs Géza, Csoóri Sándor, Nádasdy Ádám, Kukorelly Endre, Oravecz Imre, Visky András, Szilágyi Ákos vagy Térey János, hogy itt csak néhány nagy magyar költőt hozzak fel példának. Hogyan kíséri útján a mai embert a "szellem és a szerelem"? Kit hogyan. A tudatosan élő embert – aki képes reflektálni környezetére másként, mint a történelem alatt élőt. A szerelmet mindenki megéli, életében, legalább egyszer, a "lelki szegények" is, a szerencsésebbek többször is… Hogy azután mennyire tudják a szerelem vitathatatlanul felszabadító energiáit hasznosítani életükben, ez embertől és helyzettől függ.
A művészet és a valóság közti kapcsolatot, az élet valós problémáit és kérdéseit vetette fel. József Attila számára a költészet nem kizárólag önmegvalósítás, hanem szembesítés, kinyilatkoztatás és buzdítás. Élete minden költői korszakában meghatározta és újrafogalmazta hitvallását, ars poeticáját. Erős szociális érzékenysége a társadalmi igazságtalanságokra, az elnyomásra tehetetlen gúnnyal és haraggal lázadt fel, 1937 tavaszán úgy érezte, "Nincs alku – én hadd legyek boldog! ". Ez a kiáltás a Szép Szó ban jelent meg egy kényes történelmi időpontban, a fasizmus előretörése idején. A baljós időszak erősen rányomja bélyegét az amúgy is túlérzékeny költőre, kénytelen szembesülni azzal, hogy a művészet nem elég. A líra bár bemutatja és átnyújthatja a valóságot, mert "Szép a forrás – fürödni abban! ", ám az csak egy szelet, egy tükörkép, egy másolat, és nem a valóság. De József Attila lírája nem komor vagy sötét, van benne valami legényes, hetyke hang, derűs életérzés, néha kedves, fiatalos mosoly – még az Ars poetica című versében is.
"Az ember egy távoli jövőben mondjuk így: nagyobb lehet – tudatosabban élhet, mint ma –, de ez egyelőre utópia. A költő és az író hozott anyaggal és anyagból dolgozik, mint egykor és ma az úri szabók. És itt nem is elsősorban az ember "méretei" érdekesek, hanem arcai, tulajdonságai, világelképzelései, ideológiája története és eszméi. Túl lehet ugyan látni a mai kocsmán, csak attól félek, a látvány még elborzasztóbb lehet, mint a mai kocsma és környéke. " – A költészet napja alkalmából Bogdán László idei József Attila-díjas író, költő, szerkesztő válaszolt kérdéseinkre. Túllépve e mai kocsmán – Költészet napi kérdések József Attila Ars poetica és Orbán Ottó Ars politica című verséhez József Attila: Ars poetica Németh Andornak Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga? Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga. Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején. Szép a forrás – fürödni abban! A nyugalom, a remegés egymást öleli s kél a habban kecsesen okos csevegés.
1-6. sor: Tagadó szerkezetű felsorolás, a mindenétől megfosztott ember állapotrajza. Az egzisztenciális veszélyeztetettségben egyetlen értéke a fiatalság. 7-12. sor: Az erre lehetséges egyetlen válasz: a mindenre képes cselekvés. Önmagát az igazság, a szépség, a tisztaság képviselőjének tekinti. 13-16. sor: A társadalom megbünteti a lázadót, de az még a halála után is tiltakozik. A költő kívül helyezi magát a társadalmon, öntörvényű, önálló értékrendszert alakít ki. A vers egyszerre fejez ki lázadást, szeretetvágyat és árvaságot. A teljes mű itt olvasható > Ars poetica 1937 tavaszán jelent meg a Szép Szó-ban, a fasizmus előretörése idején. József Attila szükségesnek érezte, hogy költői hitvallását újra megfogalmazza. A verset paradoxonnal indítja, majd annak értelmezése következik. Őt a valóság és nem a látszat érdekli. Elutasítja az öncélú költészetet. Az értelem és a szabadság szószólója akar lenni. Erkölcsi és szakmai hitvallása: "a mindenséggel mérd magad! ". Boldogságának feltétele a teljes emberi élet megvalósítása.
A névtelen megénekelve, a szó husa, teste, íze, szaga. Az élet anyaga. Ha biztos nem is, otthon ebben lehetsz. A többi politika, piszkos, lehangoló, kisstílű hecc. Az igazi és a valódi mosléknak döntött kotyvalék. Rabló eszmék lólába lóg ki a zsákból, mellyel e fényes kor lelép, mert viszi magával eladni a szajrét – s reményével majd mást hiteget, hogy "az ifjúság megéri azt még…" – utópiáit, a vakhiteket. Csakhogy lehet úgy is, hogy nincs "Újra kezdjük! ", van úgy, hogy nincs mit kezdeni, a csillagok nem állnak együtt, s nincs esélyünk, csak veszteni. Most száz év csönd jön és sötétség? Papírcsákó és máglyatűz? És munkaeszközünk, a kétség megőrül és ördögöt űz...? A poklok a mennynek mattot adnak. Az idő tapogat, mint a vak. De nyelvünk hegyén megmaradtak a mondatot alkotó szavak. Én mondom, ez egy változó kor, az ember hol nagy, hol parány. Csillannánk meg csak, mint az óbor egy új reneszánsz asztalán! Melyik vers áll közelebb hozzád, József Attiláé vagy Orbán Ottóé? Miért? Mindkettő, ami sajátságos, mai, finoman fogalmazva szkizofrén helyzetünkben egyáltalán nem véletlen.
S hol táborokba gyűlt bitangok verseim rendjét üldözik, fölindulnak testvéri tankok szertedübögni rímeit. Én mondom: Még nem nagy az ember. De képzeli, hát szertelen. Kisérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem! (1937. február)
Ars poétika: olyan lírai költemény, amelyben a költő megfogalmazza költői hitvallását, programját, költészetének célját. József Attilának három verse sorolható ide: Nem én kiáltok, Tiszta szívvel és Ars poetica. Nem én kiáltok (1924) Második kötete, a Nem én kiáltok Szegeden jelent meg 1925 januárjában. A kötet címadó verse, de egyben költői program is. A kozmikus képek az elemi változás szükségességét jelzik. A lírai én valami kozmikus megváltásra vár, hogy az emberiség, a világ új dolgaiban feloldódhasson. Motívumai: forrás, üveg, gyémánt, fürösztés. Ezek a fogalmak később egész költői világának motívumaivá nőnek. "Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat…" A teljes mű itt olvasható > Tiszta szívvel (1925) A szegedi egyetemi évek alatt írta. Versét a helyi lap közölte. Nyelvésztanára, Horger Antal felelősségre vonta, és két tanú jelenlétében kijelentette, hogy nem kaphat tanári diplomát, aki ilyen verseket ír. A helyét nem lelő, kiszolgáltatott költő magára hagyatottságát, végleges elkeseredését, céltalanságát fogalmazza meg.
S hol t�borokba gy�lt bitangok verseim rendj�t �ld�zik, f�lindulnak testv�ri tankok szerted�b�gni r�meit. �n mondom: M�g nem nagy az ember. De k�pzeli, h�t szertelen. Kis�rje k�t sz�l�je szemmel: a szellem �s a szerelem! 1937. febru�r-m�rcius �letrajz P�lyak�p �rtelmez�sek Hat�st�rt�net Sz�veggy�jtem�ny Szakirodalom T�rl� Tan�ri k�zik�nyv